Reggel szembesültem a ténnyel, hogy fogalmam sincs hol kellene kezdenem. A betegfelvételen, a dokinál vagy máshol, de aztán végül a dokihoz mentem, az a biztos. Ott egy rövid, de - a körülményekhez képest - jó hangulatú vizsgálat következett (Nagyiványi Krisztián lett az orvosom, ha hozzá kerülsz, szerintem jól jártál. Helyettesítése miatt találkoztam mással is, úgyhogy tapasztalatból beszélek. Csak egy dologra vigyázz: nehogy délután egy előtt keresd telefonon!), majd a papírokkal irány az osztály.
Ott megkaptam a szobámat (újra szerencsém volt, kétágyasat, de nem volt szobatársam), majd rögtön a branült is. És akkor jött az, amit senki nem szeretne kipróbálni (de ha olvasol, valószínűleg ez érdekel a leginkább): a kemoterápia. Itt a BEP-kúráról tudok nyilatkozni, arról, hogy nekem milyen formában ment, és rám milyen hatással volt. Persze előre elmondják a szokásos, ismert dolgokat, hogy hányás lesz, kihullik a haj, stb. Végülis minden bejött.
A BEP kúra így néz ki: egy kör három kezelésből áll, elsőtől ötödig napig minden nap van pár liter anyag, majd a nyolcadik és a tizenötödik napon egy-egy kisebb adag. Két kör megkezdése között pedig minimum 3 hétnek kell eltelnie. Tehát ha minden jól és gyorsan megy, akkor minden héten van "program". Folyamatos a vérvizsgálat, minden alkalom előtt (az ötnaposnál persze nem, ott csak első nap, meg a negyediken, legalábbis nálam így ment), hogy egyátalán beadható-e a cucc. Ha nem, akkor egy másik kezelés jön, erről majd lesz is szó.
Szóval első nap, első alkalom, bekötötték az infúziót, figyeljek oda, bármi van, szóljak. Jóideig semmi különöset nem is éreztem, az ápolónőkkel beszélgetve meg is jegyeztem, hogy ezek szerint én abba a rétegbe tartozom, aki jobban bírja. De ahogy a mondás is szól, ne igyál előre a medve bőrére...
Alattomosan érkezett a szer hatása. Nem is konkrét hányinger volt, hanem valami kellemetlen közérzet, ami szépen lassan erősödött, míg végül éreztem, hogy jobb lesz, ha elindulok a mosdóba. Jól tettem, hisz amint beértem, jött is az anyag. És innentől aznap nem volt megállás. A maradék négy órában még hatszor kellett hánynom, a végén már nem is volt mit, csak a vizet, amit megittam. Szép sárga volt a kemo anyagától (?)...
Viszont szerencsére a csillapítók a maradék öt napban megtették hatásukat és többet nem hánytam. De az érzet az folyamatos volt, szünet nélkül, ez az egyik mellékhatása a kemonak. Persze az sem segített, hogy a lefolyókból állandóan iszonyú csatornaszag szivárgott ki.
A kaja az a szokásos, szelet kenyerek, egy pár darab felvágott, vaj, kis darabka zöldség, sajt, ilyesmi. Az ebéd meg valami egyszerűbb és láthatóan "ami a legkevesebbe kerül" fogás. De tökmindegy, úgysem bírtam enni, ahogy telítődtem a szerrel, úgy ment is el az étvágyam. Amúgy beszéltem olyannal, akire pont ellenkező hatással volt, és többet evett, mint előtte.
