Az első kör ötnapos része után úgy döntöttem, a többit inkább ambulánsan intézem. Szereztem szállást Pesten és bejártam. Délelőtt beülsz, megkapod a cuccot, aztán mész utadra. Az ápolónők jó fejek, a betegtársak már más kérdés. De ezzel általában szerencsém volt. TV van, de vinni kell könyvet, olvasnivalót, azzal jobban jár az ember. Néha az alvás is befigyelt, de ez azért nem jó, mert az ápolónők szeretik, ha az ember figyeli a saját infúzióját és még idejében szól, ha cserélni kell, így nekik nem kell plusz munkát végezni (ha teljesen lefolyik a tasak, akkor nem elég azt cserélni, hanem van még valami egyéb meló is vele). Ennyit igazán megérdemelnek.
Amúgy a "nagy szabadsággal" sokra nem mentem (igaz a kórházból is nyugodtan ki lehet menni), amennyire rossz volt az általános közérzetem és a folytonos émelygés miatt, nagyon nem ugráltam. Boltba igazán nem kellett járnom, hisz enni nem nagyon tudtam (a legdurvább szakasz a két és fél nap alatt összesen két doboz kefír volt).
Egyszer vettem rá magam, hogy elmenjek az állatkertbe, de nem vettem figyelembem hogy ilyen fokozott szagérzékenységnél, amit a szer okoz, ez nem a legjobb ötlet. De ha már ott voltam, azért bejártam, szerencsére annyira nem volt zavaró, hogy kidobjam a taccsot.
A második kör végére jött el az a rész, amikor a haj és szőrzet elkezdett tényleg hullani. Ahol megfogtam a hajam, minden erőkifejtés nélkül ki is jött, a szakáll szintén, Úgyhogy egy szép nyári napon, ami véletlenül épp a születésnapomra esett, fogtuk és levágtuk az egészet. Kopasz még úgysem voltam sosem. Csodás módja az ünneplésnek, de valahogy nem így terveztem...
